Híres palicsiak

Kiss Dániel (Danilo Kiš 1935-1989) Szabadkán született 1935-ben, az akkori Jugoszláv Királyság, mai Szerbia területén. Magyar-zsidó édesapa és montenegrói származású (Cetinje) édesanya, Milica Dragićević fiaként. Édesapja, eredetileg Kohn Ede (Eduard) az akkoriban közkedvelt magyarosodási folyamatok révén vette fel a Kiss vezetéknevet. Kiss Dániel több családtagja, köztük édesapja is a második világháború koncentrációs táboraiban hunytak el. Édesanyja őt, és testvérét Danicát a háború idejére Magyarországra menekítette. A háború után a család Cetinjére (Montenegró) költözött, ahol Dániel elvégezte középiskolai tanulmányait. A Belgrádi Egyetemen szerzett diplomát. Ő volt az első diák, aki összehasonlító irodalomtudományt végzett . A Vidici magazin kiemelt munkatársa volt, ahol 1960-ig dolgozott. 1962-ben jelentette meg első két novelláját, a Menzárdot (Mensarda) és a 44 Zsoltárt (Psalam44).1974-ben NIN-díjat kapott Peščanik nevű munkájáért, amit később kénytelen visszaadni politikai okok miatt. Az ezt követő években Kiss számtalan hazai és nemzetközi elismerést kapott prózájáért és verseiért. Belgrádban töltötte élete legnagyobb részét, élete utolsó szakaszát pedig ingázva Párizs és Belgrád között. Hosszú éveken át dolgozott Párizsban tanárként. 1962-ben feleségül vette Mirjana Miočinovićot, akitől 1981-ben elvált. Ezután Pascale Delpech-sel élt együtt. Párizsban gyógyítatta magát és itt is hunyt el 1989-ben.

Tolnai Szabolcs rendezésével 2008-ban bemutatták Peščanik nevű regénye alapján készült filmet azonos címmel. Kiss 1989. májusában barátjával Alexandar Mandić rendezővel közösen négyrészes tévésorozatot forgatott két zsidó lányról „Goli život” címmel, ez egyben élete utolsó műve is. A forgatás Izraelben zajlott, a sorozatot pedig halála után, 1990. tavaszán kezdték vetíteni.

Kosztolányi Dezső (1885-1936) ismert magyar író, költő, műfordító, újságíró. 1885-ben Szabadkán született, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia, a mai Szerbia területén. Édesapja Kosztolányi Árpád fizikai és matematika szakos tanár, valamint a gimnázium igazgatója, édesanyja a francia származású Brenner Eulália. Szabadkán kezdte gimnáziumi tanulmányait, azonban konfliktusba keveredett tanárával, ami miatt eltanácsolták és Szegeden magántanulóként folytatta. 1903-ban Budapestre költözött, megkezdte egyetemi tanulmányait a bölcsészkar magyar-német szakán. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Babits Mihállyal és Juhász Gyulával is. 1904-ben rövid ideig a bécsi egyetemre járt, ahol Hegel filozófiájáról, Grillparzerről, Schilleről hallgatott előadásokat. 1905-ben hazatért, de nem fejezi be az egyetemei tanulmányait, hanem újságírói állást vállal, mely szakmát élete végéig gyakorolja. Egy rövid időt újságíróként Bécsben is élt. Ady Endre Párizsba költözését követően a Budapesti Napló kérte fel munkatársnak. A Szegény kisgyermek panaszai 1910-ben kiadott kötete meghozta az országos sikert és elismerést, ami az egész 20.századi magyar lírájának legsikeresebb és legnépszerűbb kötetévé vált. Ezzel együtt egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.

1936-ban tüdőgyulladásban halt meg.

A magyar irodalom meghatározó és nagyhatású folyóirata Nyugat címmel 1908-ban jelent meg. Kosztolányi az első szerkesztők között a Nyugat első nemzedékének tagja volt. A huszas években regényeket, rövid elbeszéléseket kezdett írni, ide tratozik: Néró, a véres költő (1922, a német fordítás előszavát Thomas Mann írta), Pacsirta (1924), Aranysárkány (1925), Édes Anna (1926).

Kosztolányi Dezső kedvenc hőse az 1933-as Esti Kornél című kötetben jelenik meg, amely 18 fejezetet tartalmaz. Kosztolányi műfordításai: William Shakespeare „Rómeó és Júlia”, „Téli rege”, Lewiss Carroll „Évike Tündérországban”, Thornton Wilder „Szent Lajos király hídja”, Rudyard Kipling „Ha...”. Elsőként készítette el Rilke verseinek autentikus fordítását, Paul Valéry „Tengerparti temető” című verse is Kosztolányi fordítása révén vált ismertebbé.

Lajkó Félix- 1974. december 17-én született Topolyán. Híres zeneszerző, hegedűművész, kiválóan játszik citerán és zongorán is. Jellemzője, hogy többféle zenei stílust ötvöz: cigány-, nép- , klasszikus zene, rock, blues, jazz, valamint improvizált dallamok is megtalálhatóak műveiben. Koncertjein legtöbbször egyedül hegedül, illetve kisebb zenekar kiséri. Első hangszere 10 éves korában a citera volt, míg a hegedűvel 12 évesen ismerkedik meg.

Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot. Sok neves együttessel és egyéniséggel dolgozott. Tagja volt Szabados György együttesének a Makúznak és Boris Kovač zenekarának, a Ritual Nova-nak. Számos alkalommal fellépett a világhírű japán bhutó táncossal, Min Tanaka-val és a francia Noir Désir zenekarral. Több koncertet adott a román hegedűművész Alexander Balanescu, és Boban Markovic rézfúvós roma zenekarának társaságában. Több színházi előadáshoz írt zenét. Egyebek közt a Szabadkai Népszínház "Közellenség" című darabjának és a jugoszláviai Ljubiša Samardžic "Kerekek" című filmjének teljes zenei anyagát ő szerezte, de az orléans-i Jozef Nadj is rendszeresen kéri fel zenei kíséret komponálására és adott már zenei anyagot Bozsik Yvette koreográfiájához is. Nevéhez fűződik az 1998-as szarajevói kulturális fesztiválnak, a Sarajevska Zima himnuszának megkomponálása. Számos nagyjátékfilmben szerepelt és Jancsó Miklós róla forgatta a "Játssz Félix, játssz!" című kisfilmjét. 2000-ben zenét írt a Velencei Biennálé "Új Atlantisz felé" című projektjéhez. Hegedűjátékával elbűvölte Tokió, Amsterdam, Berlin, Pozsony, Prága, Budapest, Brassó, Belgrád, Szarajevó, Ljubljana, Frankfurt, Lyon, Bordeaux, Velence, Verona, Edinburgh, London zeneértő közönségét. Visszatérő vendége a párizsi Théâtre de la Ville színpadának, 2000-ben ő nyitotta meg a Monacó-i Grimaldi Fórum kulturális és konferencia központot, 2001-ben vendége volt zenekarával Pina Bausch wuppertali fesztiváljának. Ugyanebben az évben a franciaországi Magyar Év egyedüli fellépőjeként játszott az Avignoni Színházi Fesztivál keretén belül a Pápai Palota udvarán.

Lajkó Félix szerezte Mudruczó Kornél Delta című filmjének zenéjét, amelynek főszerepét is ő játszotta. A filmet meghívták a 2008-as cannes-i fesztivál versenyprogramjába, ahol Aranypálmára is jelölték és elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját. Lajkó Félix a legjobb eredeti filmzene kategóriában is díjat kapott.

Lifka Sándor (Alexandar Lifka 1880-1952)- A kinematográfia Közép-Európai megismertetője. Gyermekéveit a Prágától nem messze fekvő kis faluban, Zatecben töltötte. Lifka Sándor édesapja vándormúzeummal járta az egykori Monarchia városait, és így került Brassóba is, ahol Lifka Sándor 1880-ban megszületett. Középiskolai tanulmányait Bécsben végezte. Lifka Sándor már kamasz fiúként élénk érdeklődést mutatott a mozgóképek világa iránt és alig húsz éves volt, amikor eljutott Párizsba, ahonnan egy Pathé filmfelvevő kamerával tért vissza. 1900-ban Gödöllőn ezzel a kamerával 40 méternyi filmet forgatott I. Ferenc József császárról és királyról, valamint feleségéről, Erzsébet királynéról, akik Gödöllőre látogattak.

Édesapjuk halála után testvérével, Károllyal "mozgófénykép-vállalatot" alapítottak és alkalmilag felállított sátrakban vetítették filmjeiket. A több száz férőhelyes sátraikat nyolc vagonból álló vonatszerelvényre rakva járták a Monarchia városait: 1901-ben Fiúméban, Csáktornyán, Ljubljanában, Bjelovarban, Eszéken, majd 1902-ben Vukovárban, Belgrádban, Zimonyban, Újvidéken, Szabadkán, Nagykikindán, a rákövetkező évben, 1903-ban Splitben, Pancsován, Nagybecskereken, Versecen moziztak. Nemcsak készen vett filmeket játszottak, hanem amerre jártak, saját felvevőgépükkel felvételeket is készítettek és azokat már néhány nap múlva bemutatták a közönségnek.

Lifka Sándor egyik szabadkai "mozis útja" során ismerkedett meg Beck Erzsébettel, későbbi feleségével, aki átvette a Lifka-mozik gazdasági vezetését. Lifka Sándor a kassai és szegedi állandó filmszínház mellett Szabadkán is megteremtette az állandó mozit: az akkori Hungária kávéházat átalakította, szépen berendezte és 1910. október 13-án ünnepélyesen megnyitotta. Az első világháború alatt a Filmkriegspress hadi filmhíradósaként filmet készít a galiciai csatáról, amiben meg is sebesült. Az első világháború után, leszerelését követően a cseh eredetű, osztrák származású, romániai születésű Lifka Sándor visszatér Szabadkára, ahol befejezi megkezdett filmjeit. A második világháború után felveszi a Jugoszláv állampolgárságot. Felesége és édesanyja üzemeltette a mozit, ő pedig villamossági üzletet nyitott és megalakította az Orient DD nevű filmforgalmazó vállalatot. Utolsó éveit Bácsszőlősön töltötte az ottani házában, ápolta szőlejét, gyümölcsösét és saját pénzéből felszerelte a falu első moziját. Lifka Sándor 1952. november 12-én hunyt el. Neve egybeforrott Szabadka leghíresebb mozijával, "a Lifkával". A Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál egyik díját is róla nevezték el. Mindössze 20 film maradt fenn halála után.

Mester Gyula 1972. április 2-án Szabadkán született. Szerb nemzetiségű röplabda játékos, magyar származással aki a Jugoszláv röplabda-válogatottal aranyérmet szerzett a 2000. évi nyári olimpiai játékokon. Részt vett a 2004-es athéni olimpiai játékokon is.

Szárits János (Ivan Sarić 1876-1966) kiváló sportember, atléta, birkózó volt, a szabadkai labdarugócsapat egyik alapító tagja. Európa szerte számos kerékpárversenyen vett részt és aratott győzelmet. Kereskedelmi végzettséggel könyvelőként dolgozott Szabadkán. 1891-ben kezdett versenyszerűen kerékpározni, és nem sokkal később már a Magyar Királyság legjobbjai közé sorolták. A Pécsett megrendezett nemzetközi kerékpárversenyen második helyezést ért el 1891-ben.

Kétszeres magyar bajnok volt 10 km-es távon 1897-ben és 1898-ban. Egy évvel később megnyerte a 25 és 100 km-es versenyt Bécsben. 1909-ben Párizsban járt, ahol megismerkedett a Louis Blériot által készitett repülő szerkezetével. Utazásáról hazatérve elkezdte épiteni saját repülőgépét, aminél fát, motorkerékpár kerekeket és zongorahúrokat is felhasznált. 1910-ben elkészült első egyszárnyú repülőgépe Szárits 1 néven (másolata a belgrádi Légimúzeumban található). Október 16-án sikeresen a levegőbe emelkedett, melyet 7000 ember követett figyelemmel a városi versenypályán. 1911-ben megépitette 2. repülőgépét is, egy 50 lóerős motor felhasználásával. Az első világháború kitörése megszakitotta ugyan további repülési próbálkozásait, azonban kisérletezéseit egy fajta korai helikopter megalkotásában élete végéig folytatta. Szülővárosában, Szabadkán halt meg. Szabadkán az ő nevét viseli a sportrepülőtér Bikovón, valamint az Aero-club is.

Vermes Lajos (1860-1945) kivételes egyéniség, aki mint sportoló, uszó, atléta, birkózó, kerékpározó, edző, pedagógus, szervező egyaránt olyat produkált hosszú életének első felében, hogy bevéste magát hazája és Közép-Európa sporttörténetébe. Tervei közt szerepelt a budapesti Orvosi Egyetem elvégzése, a sport iránti rajongása azonban haza vonzza Szabadkára, ahol testvéreivel Bélával és Nándorral két sportklubbot alapított. Tizenhat éves korában útra kelt, hogy megtekintse az ókori olimpiák tárgyi emlékeit. Nápolyban Miron diszkoszvetőjének szobráról „lelopta” a bűvös korong méreteit és a szabadkai vasgyárban elkészíttette annak mását. A sport lázában égő Vermes palicsi birtokán saját atlétikai pályát alakított ki, ahol "olimpiai játékokat" szervezett 1880 és 1914 között, eleinte kétévente, majd minden nyáron, mindezt alig húsz évesen. Ezen a nemzetközi sportversenyen Európa neves sportolói mérhették össze tehetségüket. A játékok egyre ismertebbek lettek, melyeket Palicsi Olimpiai Játékok néven ismert meg a közönség. Mindez az 1880-as években történt, mintegy másfél évtizeddel a modern kori olimpiai játékok megszervezése előtt. A Vermes által építtetett Bagolyvárként ismert épületet tartja a sporttörténet a világ első olimpiai falujának.1892-ben megépítette Szabadkán az 500 méter hosszú, 4 méter széles, ellipszis alakú, döntött, aszfaltozott pályát is, mely az első ilyen volt Európában. Vermes két sportegyesületet alapított: a szabadkai gimnasztikai és az Achilles egyesületet. A Palicsi Játékok szervezését később az Achilles sportegyesület veszi át, amely akkoriban a régió legjelentősebb sporteseményének számított.

Vermes Lajos 1945-ben, 85 éves korában hunyt el.

Lugosi Béla (1882-1956) a horrorfilmgyártás hőskorának legnépszerűbb „fő gonoszaként” vonult be a történelembe. Blaskó Béla néven, 1882-ben született Lugos városában (mai Románia).

Drakula, a vámpír alakjának megformálása révén vált világhírűvé és a klasszikus horrorfilmek sztárjává. Művészetének elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.

Paula de Vojnich és Blaskó István, egy tehetős bankárcsalád negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot, ám idejekorán elszakadt a szülői háztól: Blaskó 12 esztendős korában elszökött otthonról, és kezdetben bányamunkásként tengette életét, majd a színpadon próbált szerencsét. Első jelentős közönségsikerét Szabadkán aratta, majd Temesváron és Debrecenben is megfordult, mígnem 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színház szerződtette őt társulatához. Blaskó pályája innentől felfelé ívelt, ugyanis egy évvel később már a fővárosi közönség előtt játszhatott, majd 1913-ban felvételt nyert a budapesti Nemzeti Színházhoz. Az első világháború kitörése után a férfi önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett az orosz frontra, ahol többször is megsérült, így hazatérésekor kitüntetésben részesült.

Lugosi diadalmenete 1927 nyarán kezdődött, amikor a Broadway-n műsorra tűzték Bram Stoker Drakula című regényének színpadi változatát, mely a magyar színész főszereplésével összesen 261 előadást ért meg. A rémtörténet sikerének köszönhetően hamarosan Hollywood is felfedezte magának Lugosi Bélát: a Universal Pictures szerződést ajánlott a férfinak, aki 1931-ben a filmvásznon is magára öltötte Drakula híres köpenyét. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a színész ekkor állt pályafutása csúcspontján, ugyanis robusztus alkatával, mély hangjával és jellegzetes akcentusával valósággal megigézte közönségét.

A színész 1949-ben a televízióban is bemutatkozhatott, első világháborús sebesülése miatt azonban ekkorra már a fájdalomcsillapítók és a morfium rabjává vált, ezért karrierje hanyatlásnak indult.

1956. augusztus 16-án hunyt el szívinfarktusban. A Kalifornia állambeli Culver Cityben helyezték örök nyugalomra legendássá vált Drakula-jelmezében.

Tihomir (Milán) Ognjenov (1927-2006)- Legendás szabadkai labdarugó, az 50-es években a Juguszláv válogatott legkiemelkedőbb tagja, Szabadkán született.

Labdarúgással 1939-ben kezdett foglalkozni a ZAK pionírcsapatában. Játszott a szabadkai Slobodában, a belgrádi Crvena zvezdá-ban és a Spartakban. 1949-tól 1956-ig az országos válogatott állandó tagjaként 30 mérkőzést játszott. Összesen nyolc gólt lőtt. Labdarúgó-pályafutása 1961-ben ért véget, akkor edző lett. Az OFK Subotica, a Bácska, a Crvenka és a Spartak (két alkalommal) labdarúgóklubokban tevékenykedett. Részt vett két világbajnokságon (1950-ben Brazíliában, 1954-ben Svájcban). Tagja volt az olimpiai csapatnak, akikkel 1952-ben Helsinkiben, olimpiai ezüstérmet szerzett (a döntőben: Magyarország-Jugoszlávia 2:0). A Népért Tett Szolgálatok Ezüst Csillagos Érdemrendjének viselője volt.